Oldal kiválasztása

Az alábbi történetet szeretnénk Veletek megosztani, mert a cukorbetegség nem életkortól függ.

Adrienn és Tamás márt több mint 1 éve az ügyfeleink. Fontosnak tartottuk, hogy rendelkezzenek megfelelő biztosítással mivel van 2 csodaszép kislányuk.

Amikor beszélgettünk, természetesen szóba került a gyermek biztosítás is, de akkor azt mondták, hogy egyenlőre nem szeretnék, mert a lányokkal eddig még soha nem történt szerencsére semmi. Majd térjünk erre vissza, ha elkezdi a nagyobb leányzó az iskolát.

Nem erőltettük a dolgot, hiszen mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit szeretne.

Sajnos idén februárban több rosszul lét után kiderült, hogy a 6 éves lánykának cukorbetegsége van, és sajnos első pillanattól inzulint kellett kapjon. Hatalmas trauma volt ez a családnak, hetekig voltak a gyermek kórházban.

Nyilván, amikor megtudtuk mérgesek voltunk magunkra, hogy miért nem voltunk erőszakosabbak, amikor szóba került a gyermek biztosítás, de már nem tehettünk semmit.

A betegség miatt már az első hónapban a családnak közel 300.000,- Ft többlet kiadása volt, ami hatalmas teher lenne sokak számára.

A gyermek biztosítások esetén is térítünk kritikus betegségekre, melyek között szerepel a cukor betegség is, így ha rendelkeztek volna a biztosítással, akkor csak erre a tételre – csomagtól függően – 900.000-2.700.000,- Ft között lett volna a térítés, és ehhez hozzájött volna a kórházi napi térítés is.

És, hogy mi a tanulság – sajnos bármennyire szeretnénk gyermekeinket mindentől óvni, védeni, nem rajtunk múlik. Lehet ez egy váratlan betegség, egy hirtelen történt baleset és ott a baj.

Azóta, amikor leendő ügyfelekkel beszélgetünk a gyerekekről, mindig elmeséljük ezt a történetet is, aminek a célja nem az, hogy bárkit megijesszünk, hanem az, hogy mindenki lássa, tényleg történhet, bárkivel, bármikor, bármi.

Gondolt át Te is, hogy gyermeked részére van-e megfelelő védelmi csomagod… mert
A GONDTALAN JÖVŐ MINDENKINEK JÁR!!!